[ Pobierz całość w formacie PDF ]
Vratiszláv meglepetten válaszolt.
Pontosan. Anthyn feleségül vett egy gót herceglányt, Szymbullát, ezzel a
herulákok hatalma megn1tt, és meg is szilárdult abban a térségben. Tudod, nagyon jó
beszélgetni egy olyan lánnyal, aki meg is érti, amit az ember mond.
Iliána nem volt benne biztos, hogy Vratiszláv nem gúnyolódik-e vele, mindenesetre
egyáltalán nem úgy hangzott.
Vratiszláv folytatta:
Ez a Visiszláv király nagyon babonás ember volt, módfelett babonás. Bármerre is
ment, mindig mindenüvé elkísérte egy boszorkány. Ez az öreg jósn1, aki csontokból és
állatok bels1 részeib1l tudott jósolni, teletömte a király fejét mindenféle el1jelekkel,
amiket alighanem saját maga eszelt ki. Kés1bb aztán jól megmentette királyát a
közelg1 veszedelmekt1l és bajoktól. De azért Hród erdejére csak bajt hozott az a n1.
Hogyan? kérdezte a lány, még lélegzete is akadozott az izgalomtól.
Vratiszláv kicsit feléje fordult, ránézett és féloldalasan elmosolyodott.
A boszorkány mindig rémisztgette Visiszláv királyt, ugyanakkor az orránál fogva
vezette. A király nem állt valami okos ember hírében, köztünk legyen mondva.
Egyszer azt állította a boszorkány, hogy az erd1ben, mélyen bent, egy hatalmas
kincsen fekszik összegömbölyödve egy sárkány. Visiszláv elég ostoba volt, hogy ezt
el is higgye, és minden emberét kiküldte, hogy azonnal vágják ki az erd1t. Azok pedig,
vakon követve a parancsot, megtették: kivágták az utolsó fáig az erd1t. A hatalmas
kincs persze nem volt sehol, a sárkány még kevésbé. Végül ez lett a boszorkány
veszte.
És a szegény fák? Iliána már nagyon aggódott az erd1ért, amit ma délután szinte
a magáénak érzett.
Vratiszláv meglep1dött, amikor is könnyeket látott Iliána szemében. Mintha a
vadont él1lényként gyászolná.
Igazad van mondta komolyan. És itt válik el a legenda a valóságtól, mint ég a
földt1l, amit a legtöbb ember nem tud megérteni és követni gondolataival.
De én tudom! mondta Iliána gyorsan. Nagyon félt attól, hogy itt a történet
abbamarad, mert nem elég érett hozzá. De a férfi válasza megnyugtatta.
Igen, te tudod követni.
Te azokhoz tartozol, akik megértik gondolta a férfi, de nem merte hangosan
kimondani. Innent1l már óvatosan kell fogalmaznia, mert tudta, hogy most érkezett
ahhoz a részhez, melynél a legtöbben csak nevettek.
Tudod, Iliána, valamikor az emberek és a természet sokkal, de sokkal közelebb
álltak egymáshoz. Figyeltek egymásra, és nagyon tisztelték egymást. Nem úgy, mint
most.
Hát nem is! vágott közbe Iliána. Most mind a kett1 a saját világában él.
A mostani id1kr1l beszél gondolta a férfi. Igen, mindkett1 a saját szférájában
él. Úgy értetted?
Iliána ízlelgette, kóstolgatta az el1bb hallott szót.
Szféra. Ez egy igazán szép kifejezés, és ezentúl állandóan használni is fogom.
Ezzel majd imponálok mindenkinek. Légy szíves, folytasd tovább a történetet!
Vratiszláv a hallottakon elnevette magát. Megállt, mert úgy tQnt, hogy a hátralév1
út nagyon rövid lesz a történet befejezéséhez. Majd a lányhoz fordult.
El1ször kért meg engem valaki ilyen szépen!
Én meg úgy gondolom, te vagy az egyedüli rendes és kedves ember a várban.
Legalábbis akkoriban így volt, amikor még fiatalok voltunk.
No, és most mik vagyunk? 0söreg emberek? De amúgy köszönöm a bókot!
Visszatérve a történethez, egyébként úgy van, ahogy mondod, több szféra is létezik.
Igen, és ezek nem is vesznek tudomást egymásról. Elgondolkodott, majd
kijavította önmagát. Azzal együtt kíváncsi vagyok arra, hogy 1k vajon tudomást
vesznek-e rólunk?
Igen, ha sikerül, mi láthatjuk 1ket az év bizonyos napjain.
Igen& szólt Iliána álmodozva. De most egy kicsit azért fennhéjázó lettél!
Vratiszláv követte a gondolataiban, majd folytatta:
Ki az, aki nem fennhéjázó ebben a korban? Az ember azt hiszi magáról, hogy
mindent tud, ami csak a földön létezik.
Hát igen! kuncogott magában a lány. Nem vallotta be, hogy valójában ezt nem
igazán értette meg, mivel még nem érte el ezt a bölcselked1 kort.
Vratiszláv nem is vette észre a beállt kis szünetet. Fontoskodva vette tudomásul,
hogy végre van valaki, aki csak rá hallgat, akinek figyelmét teljesen leköti.
Tudod, Iliána, a természet szellemei régen közöttünk voltak, teljesen
emberközelben. Akkor nem volt gond együtt élni az állatokkal, ember és állat
megértette egymást. Ezt tették azok az emberek is, akik az els1k között itt éltek. Azzal
a ténnyel is együtt tudtak élni, hogy a vadászatot a másik világ lakói nem vették
túlzottan jónéven. A legtöbb ember félt a természett1l és imádkoztak az er1ihez.
Iliána szeme megint könnyes lett.
Hát ez a Visiszláv király valami nagyon rosszat tett azzal, hogy kivágatta Hród
erdejét!
Bizony! Ebben az id1ben, több mint ezer évvel ezel1tt, még nem hívták az
országot Hródnak. Nem is tudom, hogyan hívták. Ezt a földet mindig elfoglalták és
feldúlták az id1k során elég sokan, népek és törzsek. ValószínQleg így lesz ez ezután
is. Az én apám uralma is veszélyben van, a Császár nem fogja tétlenül nézni ezeket az
üzelmeit.
A saját népe sem! szólt közbe Iliána. Bocsánat, tudom, hogy apádról
beszélünk most.
Nem tesz semmit, nem bántottál meg felelte Vratiszláv. Az embernek nem
kell feltétlenül szeretnie a szüleit, ezt csak a papok állítják. A papok meg nem mindig
tudják, mir1l beszélnek, néha a lényeget nem látják.
Iliána csendesen megkérdezte, hogy mikor folytatják a beszélgetést a legendáról.
De nem akarta siettetni a fiút. Az, hogy most bizalmasan beszélt vele, már nagy szó
volt önmagában is. Csodálatos!
Összegezve mondta Vratiszláv , azt hiszem, minden egyes léleknek a
Titokzatos erd1ben nehezebb lett az élete, miután az erd1t kiirtották, és teljesen
[ Pobierz całość w formacie PDF ]